Zárszerviz szolgáltatások Önnek.

Zárszerviz szolgáltatással kapcsolatos alap filozófiánk az, hogy minden várható kockázatra amely a zárszerkezet romlásából, elhasználódásából, és emberi mulasztásokból eredhet illetve minden külső veszélyre amely a behatástokból eredhet, fel kell készülni.
Elvileg minden szolgáltatónak fel kell készülnie eme rendkívüli helyzetekre ám sok esetben a tapasztalat és a zárszerkezetek ismerete nem elegendő a biztonsági kockázatok felmérésére.
Zárszerviz területén csak azt a tudást ismerhetjük el a amelyet gyakorlatban is eredményesen alkalmazni tudunk!

A legtöbb eshetőségre mely a zárszerviz munkálataiban előfordulhat forgatókönyvet dolgoztunk ki melyet a több éves működésünk során pontról pontra betartunk, ezzel minden esetben a legrosszabbra készülünk, így nem érhet meglepetés minket sem Önöket egy túlbiztosított bejárati ajtó esetében.

Zárszerviz szolgáltatásunkat Önöknek hoztuk létre akik olvasnak sorainkban, élnek a felhívásainkkal,megbíznak szakértelmünkben, megfogadják tanácsainkat ez által biztonságos környezetet alkotnak a szeretteik köré és hosszútávú működést eredményeznek a saját zárástechnikai egységükben.

Szolgáltatásaink:

  • Kínai ajtó zárak ,zárszerkezetek pótlása,szerelése
  • Hisec ajtó típúsok szervizelése
  • Biztonsági bejárati ajtók zárszerelése, nyitása, javítása, kódolása 
  • Zárszerviz Budapest területén
  • Zárszerviz elromlott zárak esetén
  • Zárszerviz ellopott kulcsok esetén
  • Zárszerviz - Zárcsere esetén
  • Minőségi Zárszerviz szolgáltatás

Zárszerviz elhasznált, elromlott zár esetén

Zárszerkezeteink működése hasonló mint egy gépjármű működése.
Élettartama nem szabható az idők végezetéig.
Sok ügyfelünk a helyszíni konzultációnk alapján feltételesen kérdezi meg, hogy időszerű egy egy több tíz éves zárbetét működési ciklusa.

Záraink belső felépítése tartalmaz rugót, csapokat, rotort, és tolókavivő egységeket.
Ezek kopása nagyban nehezíti a kulccsal való zárást.
És itt az első pont mikor szükség lehet a zárszerviz szolgáltató munkásságára.  
Olyan helyzetben ahol egy jól működő szerkezet egyik napról a másikra megváltozott zárási módot produkál, különböző beállításokkal, tisztítással, hosszabb távra nyújtható a működése.

Nem hiába járunk a gépjárműveinkkel szervizbe hol tízezer kilométer után, más esetben alkalmanként 1 éves intervallumban. 
Itt felkészítik az alkatrészek többségét a legeredményesebb működésre különböző tartozékok cseréjével, beillesztésével.

Ezért mindegyikünk hajlandó némi költséget áldozni attól függően, hogy kinek milyen típusú, erejű, évjáratú gépjárműve van.

Pont itt jegyezném meg, hogy biztonságunk és a vagyonvédelmünk párhuzamot alkot a fent  le írtakkal kapcsolatban.
Egy zárástechnika attól lesz hosszú távon működőkepés és attól lesz biztonságos ha megfelelő időben illetve időnként opcionálisan a zárszervizes szolgáltatóval azt felülvizsgáltatjuk, esetekben az otthonban történ értékhalmozás miatt le cseréltetjük zárainkat, zárszerkezetinket biztonságosabbra.
 

Zárszerviz elhagyott, ellopott kulcsok esetén

Eltulajdonított és elvesztett kulcsok esetében is a zárszerviz segítségét vehetjük igénybe, aki a legjobb tudásával biztosítja Önt arról, hogy a megfelelő szakembert választotta erre a célra.
Választhatunk az internet, a szórólapok, a hirdetések által közölt adatok alapján, és ha olvasunk a sorok között, akkor találhatunk igazán megbízható zárszerviz munkvégzésben jártas szakembert erre a feladatra.
Természetesen mindkét megoldásnak lehet előnye is és hátránya is.
Közismert tény az, hogy a zárszerviz szegmensei között túlkínálat alakult ki.
Nem kis túlzással kijelenthető, hogy ezzel párhuzamosan vegyes a minőségi zárszervizes szolgáltató.

A megrendelők többsége az alacsony árakat preferálja, pedig ebben az elcsépelt helyzetben nem mindegy kire bízzuk az ajtónyitás feladatát.
Sok esetben roncsolás mentesen lehet ajtót nyitni, különböző eszközökkel csökkenteni lehet az elromlott és elhasználódott zárszerkezetek értékét azzal, hogy nem teszünk kárt az ajtóban illetve a cilinderbetétet védő egységekben.
Ami segíthet Önnek a döntésében az a következő: szakmai múlt, amelynek hitelességét akár az oldalunk tartalmát böngészve kiderítheti, hogy nem ma kezdtük ezt a szakmát szemben a világot megváltó terveket rajzoló csapatokkal, akik a Google első oldalán, az első helyen várják a bajba jutottak segélykérő kiáltásait.

Zárszerviz szolgáltatás zárcsere esetén

Vannak, kiemelkedő esetek melyek nem tűrnek halasztást a zárszervizes munkák területén és ebbe a kategóriába sorolható a zárcsere feladata.
Új lakás vásárlásakor, oda nem illő személy távozása után, megemelkedett veszélyhelyzet esetén, és nem utolsó sorban elromlott, illetéktelenek által eltulajdonított kulcsok esetében szükséges zárat cserélnünk. 

Erre a legoptimálisabb szolgáltatót úgy érdemes kiválasztani, ha több esetben érdeklődünk az árakról.
A legfontosabb az ügyfelek számára a szolgáltatás díjszabása.
Véleményem szerint egy ilyen opcionális helyzetben, ha már szakemberrel sikerül beszélnünk és nem diszpécserek irányított kérdéseit szegezik, hozzánk már előnyben vagyunk. Több szempont határozza meg a zárcsere értékét úgy, mint ajtóvastagság, ajtó szerkezet, stb..

Ezekre minden esetben kitérünk és becsléssel próbálunk árajánlatot szabni az Ön biztonságtechnikai követelményének, amely az esetek 90% ban nem tér el a telefonon tartott árajánlat során.

Ebben a szegmensben a profi biztonsági gondolkodásmóddal ellátott otthontermők az ár/érték arányokat vethetik össze, aki tudják, hogy egy Trabantot nem lehet egy Mercedes el összehasonlítani. Természetesen nem csak a nagy múltra visszatekintő és nagyon biztonságos zárakat preferáljuk, hiszen tudjuk, hogy biztonságban akarja érezni magát az az ember is aki erre keveset tud szánni.

Van egy jó hírünk! Minden egyes ügyfelünket személyre szabott biztonságtechnikai tanácsadásban részesítjük a helyszínen és a meglévő ajtóhoz adunk maximális biztonságot az ügyfél szabott keretein belül mindezt Budapest területén egy órán belül!

Zárszerviz Budapest területén

Zárszerviz szolgálatunk Budapest területén így minden kerületében kivonuló szolgálattal áll rendelkezésére.

Minden típusú zárbetét, zártest, hevederzár, széf minőségű zár, segédzár  másodzár, tollas zár, tűkulcsos zár, fogaskerekes zár, szerelését, cseréjét, a helyszínen vállaljuk.  Lehet szó műanyag ajtó, Kínai ajtó, Hisec ajtó, fém ajtó, vas ajtó, fa ajtó, felhúzó kilincses ajtó, cilinder működtetésű ajtó, biztonsági ajtó illetve rácsos ajtóról szolgáltatásaink átfogóak. Minden akut problémát a helyszínen orvosolunk.  

Budapest területén egy órán belül vállaljuk munkáinkat melyet 24 órás zárszerviz szolgálattal támasztunk alá az év minden napján. Tudjuk, hogy minden perc számít a helyszíni szolgáltatás alkalmával ezért természetesen megteszünk minden tőlünk telhetőt, persze a a közlekedési és parkolási szabályok betartásával.

Megkeresést az év 365 napján várjuk 24 órás szolgálattal mely ünnepnapokon és éjszaka is rejtett költség nélkül áll rendelkezésére! Ha Zár probléma akadt vegye igénybe szolgáltatásainkat.

Minden típusú zárbetét, zártest, hevederzár, széf minőségű zár, segédzár  másodzár, tollas zár, tűkulcsos zár, fogaskerekes zár, szerelését, cseréjét, a helyszínen vállaljuk.  

Lehet szó műanyag ajtó, Kínai ajtó, Hisec ajtó, fém ajtó, vas ajtó, fa ajtó, felhúzó kilincses ajtó, cilinder működtetésű ajtó, biztonsági ajtó illetve rácsos ajtóról szolgáltatásaink átfogóak. Minden akut problémát a helyszínen orvosolunk.  Budapest területén egy órán belül vállaljuk munkáinkat melyet 24 órás zárszerviz szolgálattal támasztunk alá az év minden napján.

Zárszerviz szolgáltatás alkalmával tudjuk, hogy minden perc számít a ezért természetesen megteszünk minden tőlünk telhetőt, persze a a közlekedési és parkolási szabályok betartásával. Megkeresést az év 365 napján várjuk 24 órás szolgálattal mely ünnepnapokon és éjszaka is rejtett költség nélkül áll rendelkezésére! Ha Zár probléma akadt vegye igénybe szolgáltatásainkat.

 

Zárszerviz a helyszínen

Minden esetben a helyszínen végezzük munkáinkat ezáltal a többletköltséget megspórolva Önnek.

Szerviz autóink a legmagasabb készültséggel állnak rendelkezésre Budapest területén egy órán belüli munkakezdéssel. Az esetek csekély részében lehetnek olyan zárak , zárszerkezetek melyek már nem pótolhatóak csak átalakítással vagy egyéb munkálatokkal lehet kivitelezni a zárástechnikát, de ettől sem riadunk vissza.

Tisztában kell lennünk azzal a ténnyel is, hogy Budapest területén közel két millióan lakunk ezáltal nem lehet minden alkatrészt a helyszínen biztosítani de magas raktárkészletünk lehetővé teszi, hogy nem kell napokat várni a helyreállításig. Egy órán belül elhárítjuk minden akut zárproblémáit. Rejtett költségek nélkül fix áron kiszállási díj nélkül végezzük az Önök által kiajánlott munkát. Szolgáltatásainkat az év 365 napján 24 órában elérheti legyen szó akár éjszakai vagy hétvégi megkeresésről.

Zárszerviz minősége

 

Zárszerviz szolgáltatás terén a legfontosabb kérdés a  terén, hogy a szolgáltató milyen hozzáadható értéket tud adni a megrendelője számára. Az a tény hogy jelen van egy két szolgáltató és a legelső helyen elérhető manapság kevésbé mondható előnyösnek. Mindenki eldöntheti melyik szolgáltatót választja, de nem mindegy mit kap cserébe a pénzéért.  Ügyfeleink eredményes munkát akarnak a biztonság terén, betörések lopások megelőzését tűzik ki célul, releváns javasoltakat várnak el egy egy biztonságtechnikai kérdésben. Ezekre a kitűzött célokra a Zárszervizem csapata leghatékonyabban válaszol.

Legtöbb megrendelőnk a legalaposabb körültekintés után választ biztonságtechnika és zárástechnikai szolgáltatót, de sajnos az olcsó ár jelenti ebben a szegmensben is a prioritást. Leggyakrabban a személyes kapcsolatok és az oldalak szimpátiája felülírják logikus gondolkodás módját. Egy egy üzletben mindkét félnek jól kell, hogy járjon, mert mint tudjuk üzletben nincs barátság! Ez a mondat az élet számos terén komoly kitettséget jelent, de a zárástechnika és biztonságtechnika terén végzetes következményei lehetnek. 

Ha bárki illetéktelen bejut, az otthonunk szférájába azzal nem csak csupán anyagi veszteséget okozunk magunknak, hanem a személyes komfort zónánk is sérülhet. Éppen ezért minden meg kell tennünk a saját nyugalmunk és személyes értékeink védelme érdekében. Valamennyien a biztonságra törekszünk, mindegyikőnk szeretné biztonságban, nyugodtan, gondtalanul álomra hajtani a fejét nem azon aggódva mit hoz a holnap számunkra mikor éppen nem tartózkodunk otthonunkban.

Zárszerviz területen munkát végző szakember feladata a biztonsági szint fokozása, és a biztonság érzet növelése. Nem elégséges csak biztonságot szolgáltatni, megrendelőink biztonsági érzékét is karban kell tartanunk. Mi ezért dolgozunk nap mint nap. Szemtanúi lehetünk, hogy nap mint nap ugyan azt a helyzetet máképp éljük meg, ebben a szegmensben is lehet követni pozitív szemléletet és lehet követni negatív szemléletet mely az ügyfél biztonsági faktorán csak ront. Ha minőségi, nagyfokú biztonságot nyútó, hossszú távra visszatekintő zárszerviz szolgáltatót keres, válasszon minket. Valamenyi ügyfeleinknek azt kívánom, hogy érezzék magukat a legmagasabb biztonságban a mi közreműködésünkkel!

 

Képek

                                  Zárszerviz Budapest

   

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                     Zárszervizem  

Szolgáltatás éjjel-nappal Budapest területén

www.zarszervizem.hu 

zarkiraly24@gmail.com

06 70 272 77 73 Non Stop